Burger Győző vasárnapja – Zen Market

Burger Győző vasárnapja

Vasárnap volt, Burger Győző magányosan ébredt fel az ágyában. Felesége, Anna asszony már korábban felkelt, elment a gyerekekkel templomba. Burgert természetesen nem keltette fel senki, hiszen korábban már többször is kijelentette családjának, hogy ő olyan, mint Géza fejedelem, akár két istent is imádhat. A mindig jelenlévő Istent, és a hazánkban kissé gyengélkedő futballt. Ezen a reggelen is ennek a másik istennek hódolt a miniszterelnök, így bekapcsolta tévét, hogy megnézze a világ túlsó feléről sugárzott közvetítést. 

A szorgos miniszterelnök kizárólag vasárnap engedélyezett magának némi pihenést. Munkanapokon a fáradhatatlan és puritán miniszterelnököt kell játszania a sajtónak és a környezetének, különben az emberek kiábrándulnának belőle. Főtt virslit kell ennie ebédre mustárral, és egy döcögő Volkswagen Transporterrel kell járnia az országot. Ilyenkor gyakran eszébe jut a Böllér Jóska, akinek csak az a dolga, hogy a sok pénzt elköltse: egész nap kaviárt zabál a libamájas ráktortához, mellé pedig számolatlanul nyakalja a drága francia pezsgőt.

– Nincs igazság – dünnyögte, majd az ablak felől érkező hangzavar irányába hunyorgott.

Fel kellett erősítenie a tévé hangerejét, mert a szomszédos stadionban meccs volt, és a zaj elnyomta a közvetítést. Burger a maximumra tekerte a hangerőt, de még mindig nem értette, mit mond a narrátor. Odacsoszogott a nyitott ablakhoz, és kinézett. Tekintete végigfutott az organikus építészet remekén. A stadion ívelt vonalai gyengéden terültek szét a miniszterelnök apró parasztháza mellett. Beleszürcsölt a kávéjába, amit az egyik lányától kapott macis bögrébe töltött ki.

– Minek is rakattam ezt az átkozott stadiont ide…- nyögte, majd becsukta az ablakot, és elindult visszafelé. A nagy csoszogás közben a rajta lévő fél pár papucs másik példányát kereste a földön. Eszébe jutott, hogy milyen naivan képzelte el ezt a stadiont: majd itt lesz a szomszédban, és bármikor átmehet lepacsizni egy-egy világhírű játékossal. Álmában sem gondolta volna, hogy az MB 2-es mérkőzésről részegen kitámolygó szurkolók majd Anna asszony virágágyásába fognak okádni. Vagy belekakilnak Blöki házába.

– Ember tervez, Isten végez… – morogta, miközben lábára húzta a megtalált papucsot. Szívecskés volt, a legfiatalabb lányától kapta. Eszébe jutott, amikor Selymes Zsolt egy borospincében részegen megkérdezte tőle, hogy miért hagyja, hogy otthon “a picsák a fejére nőjenek.” Maga elé motyogta azt, amit akkor mondott neki.

– Nézd Zsolti, én a munkában kiordibálom magam, otthon már nem akarok konfliktust.

Üveges tekintetével már képzeletbeli világokban járt, ahol egész évben a feleségével hajókázhat a tengeren, és gondtalanul költik a pénzt, amit egy élet munkájával megkerestek. Aztán megcsörrent a telefon. Ferdinánd hívta az állateledel-gyárból. Burger ugyanis egy állateledel-gyárba fektette vagyonának egy részét. Szóval ez a Ferdinánd nevű üzemvezető hívta, hogy beszorult egy kanpatkány a darálóba, és áll a termelés, nem fogják tudni teljesíteni a megrendeléseket.

– De Ferdinánd, az ég szerelmére, miért engem hívsz ezzel? Oldjátok meg, vasárnap van, én ma nem dolgozom.

-Be kéne jönni miniszterelnököm, nagyon nagy kanpatkányról van szó, áll az egész cécó, mindenki tanácstalan, itt már csak te tudsz segíteni.

-De Ferdinánd, nem gondolod, hogy abszurd, hogy ezzel nekem kell foglalkozni?

Ferdinánd hallgatott, Burger letörten kikapcsolta a tévét, és jelezte az üzemvezetőnek, hogy hamarosan ott lesz. Fel akarta venni a kedvenc melegítőjét, de ebből is csak a cicásat találta meg, amit a lányaitól kapott. Szomorúan sétált ki a kertbe az autójához.

– Már megint a petúniákra okádtak! – dörmögte a frissen száradt hányást meglátva, majd kinyitotta a garázsajtót. Ekkor valahonnan a magasból fejbe találta egy félig megivott dobozos sör. A megtántorodott Burger felnézett a stadion tetejére, és látta a röhögve elrohanó fiatalokat.

– A kurva anyátokat, ti átkozott kis suhancok, gyertek csak le ide, itt legénykedjetek! Visszahozom a sorkatonaságot!- kiabálta magából kikelve, de a tető felől nem érkezett válasz. Burger elhatározta, hogy a következő ciklusban elviteti a stadiont Angyalföldre, oda való egy ilyen prolimágnes. 

A gyárban már várta az üzemvezető.

– Tudod, miniszterelnököm – mondta – mi itt mindenféle dolgokat beledarálunk a kutyatápba. Kígyót, békát, macskát, kutyát, egeret vagy a belügyminiszter úr zsákjait, amiket ide szokott küldeni néha. Ez a nagy daráló bármit ledarál, amit beledobnak, és egy könnyen formálható, jellegtelen masszát csinál belőle.

– Ez a daráló olyan mint a párt! – csúszott ki Burger száján az igaz gondolat, de az üzemvezető úgy csinált, mintha nem hallotta volna.

Ferdinánd ezután megmutatta a lyukat, ahol bedobták a nagy kanpatkányt. Burger benézett a kis zseblámpájával, de semmit sem látott.

– Ferdinánd bátyám, ebben nincs semmi.

– Miniszterelnököm, az pedig lehetetlen – válaszolta az üzemvezető, majd ő is belenézett. A gépből egyszerűen eltűntek a pengék, a patkány pedig ott hevert a daráló alján.

– Ellopták – hüledezett az üzemvezető.

– Ellopták – utánozta Burger gúnyosan az üzemvezető beszédét – Ferdinánd bátyám, maga egy ritka nagy balfasz, nem gondolkodott még rajta, hogy politikai karriert csináljon? Mindent levonunk a fizetéséből, erre számítson.

Mire Orbán hazaért, már mindenki otthon volt. Ekkor jutott eszébe, hogy a daráló alkatrészeit ő adta kölcsön a vejének, hogy valami vitás ügyét elintézhesse vele. Felhívta az üzemvezető irodáját, de már csak a titkárnője vette fel a kagylót. Azt mondta, hogy a főnöke elment a helyi pártirodába, hogy jelentkezzen a Fideszbe, majd szép napot kívánva bontotta a vonalat. 

Burger eltűnődött a darálón, a stadionon és a pártján. Az országra gondolt és a felelősségre, ami miniszterelnöki vállait nyomja. Itt mindent neki kell megoldania: ha elhagyja magát, jönnek a barna emberek és a gyenge jellemű, töketlen politikusok, szétesik az egész ország. Talán megint újra kéne írnia az alkotmányt, kicsit áramvonalasítani a hatalmi struktúrákat. Aztán a tévére nézett, észrevette, hogy nem kapcsolta ki, amikor elment, csak megállította a set-top boxon az adást. A meccset tehát mégis megnézheti, mintha mi sem történt volna.

Megnyugodva vette tudomásul, hogy végül megint jól alakultak a dolgok, ritka szerencsés csillagzat alatt született. Megpuszilta Anna asszonyt, és megkérdezte, mi lesz ebédre, majd egy cetlire gyorsan felskiccelte az alaptörvény újabb változatát, és megnyomta a lejátszás gombot.